Kovács András Ferenc

           

         

                                               Karneváli dal            

                                                             

                                         Itt a farsang, fény suhan,         

                                             Tavasz jön a télre!

                                           Jégen táncol kacarász

                                              A Karnevál végre!

                                        A lányoknak kérőt szerzett,

                                        A fiúknak lúdbőrt cserzett.

                                       A lányoknak nyüstöt küldött,

                                           A fiúknak füstölt csülköt.

                                        A lányoknak hozott szekfűt,

                                          A fiúknak foszlott seprűt.

                                          Ma táncra hív a Karnevál:

                                          Szökik, vigyorog, povedál!

                                                    Száz álcát hord, 

                                                         Maszkát-

                                        S hoz egy nagy zsák macskát!

Reformpedagógiai irányzatok 6.

(Érdekes pedagógiai irányzatok, a XX. század gyümölcsei)

Waldorf

A koncepció antropológiai alapjai

Steiner pedagógiai tanai és erre alapozott iskolakoncepciója az antropozófia embertanában gyökerezik. Ennek egyik legfontosabb gondolata, hogy az emberi létezés valódi lényege - aminek megragadása a nevelés alapvetõ feladata - nem fogalmazható meg kizárólagosan a materializmus eszközeivel.

Az ember fizikai, földi léte nem választható el a születés elõtti szellemi létezéstõl - amivel megszakíthatatlan kapcsolatban áll - és ahová halála után, a fizikai test megszûnését követõen újra visszatér.

Ebbõl követezõen Steiner szerint az ember lénye négy alapvetõ, egymásra épülõ rétegre és ezzel összefüggõ fejlõdési periódusra tagolódik:
a) Az elsõ szint - a materializmus emberfelfogása szerint az ember lényiségének egyetlen létezõ eleme - a fizikai test, amely az embert az élettelen, ásványi világgal teszi közössé. A fölötte elhelyezkedõ magasabb létformák a szellemtudomány (antropozófia) segítségével közelíthetõk meg:
b) Ezek elsõ szintje az élet - vagy étertest, amelyben az ember a növényekkel, állatokkal az alapvetõ életmûködésében, a növekedésben és szaporodásában közös.
c) Erre épül az érzõ vagy asztráltest, amely az érzelmi élet - fájdalom, temperamentum, ösztönök, szenvedélyek stb. - hordozója.
d) A létezés - csupán az emberre jellemzõ - negyedik szintje az "Én test", az "Én" hordozója, általa válik az ember a földi létezés legmagasabb szintû formájává.

A nevelõnek, "a nevelés mûvészének" ezért nem kívülrõl kapott követelményeket, önkényesen meghatározott programokat kell a gyermekbe táplálnia, hanem az élet és az azt tükrözõ gyermeki természet leírásán alapuló fejlõdési törvényszerûségeket kell figyelembe vennie.

Az ember korábban felvázolt létállapotaiban gyökerezõ lényegén alapszik az egyedfejlõdés, ami négy alapvetõ hétéves periódusra bontja az embergyermek fejlõdését:
0-7 év: a születéstõl a fogváltásig tartó idõszak legfõbb jellemzõje a fizikai szervek kialakulásával függ össze. Ennek lényege a világ érzékszervi befogadásának, megtapasztalásának szükséglete. Ebben az életkorban a gyermek kritika nélküli utánzó lény, ezért kiemelt jelentõsége van az ingergazdag környezetnek, a felnõtt által közvetített pozitív példaképnek, a nevelõ õszinte derûjének, érzelmi biztonságot nyújtó szeretetének.
7-14 év: a fogváltástól a serdülésig tartó idõszak legfõbb jellemzõje a gyermek példakövetése és az ehhez segítséget nyújtó - jó értelemben vett - tanári autoritás. Ebben a korban alakul ki a gyermek éntudata, ami azután majd világtudattá teljesedik.
14-21 év: a pubertáskor drámai testi átalakulásával veszi kezdetét a fejlõdés harmadik szakasza, amelynek során kialakul az ifjú ember autonóm ítéletalkotása és a valódi fogalmi gondolkodás. A gyermek ebben a korban már nem utánoz, hanem értékrendet sajátít el.
21-28 év: az ifjúkor éveiben fejezõdik be a fejlõdés, ennek során következik be az emberi teljesség, a magasabb szintû emberi lélek kimunkálása.

Reformpedagógiai irányzatok 5.

(Érdekes pedagógiai irányzatok, a XX. század gyümlcsei)

Freinet iskolája

A Freinet irányzat célja az egyéni és megismételhetetlen gyermeki személyiség adottságainak, képességeinek és szükségleteinek szabad kibontakoztatása az egyéni és életkori sajátosságok figyelembevételével. Feladatának tartja, hogy minden gyermeket képességeinek maximumára jutasson el saját erői segítségével és jogainak teljes körű tiszteletben tartásával. Mind testi, mind lelki és szellemi szükségleteiket kielégíthetik a kicsik, emellett anyanyelvi nevelést is kapnak, segítenek nekik az egészséges életmód szokásainak kialakításában, és elsajátíthatják az emberi együttélés szabályait.

A Freinet-irányzat már a kezdetektől nagy önállóságot kínál a gyerekeknek, nap, mint nap választási, döntési helyzetek elé állítja őket, megtapasztaltatva velük a döntés örömét és súlyát. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy magukra hagyja őket, hiszen az óvónőtől bármikor segítség kérhető. (A segítés itt is a Montessori-elv alapján történik: "Segíts nekem, hogy magam tudjam csinálni".)

Reformpedagógiai irányzatok 4.

(Érdekes pedagógiai irányzatok, a XX. század gyümölcsei)

Jenalplan

 
A Jenaplan-pedagógia kiindulási alapja 

, hogy a személyiség másokkal, a társakkal való szoros kapcsolatban alakul ki. Ez a folyamat az építőkockákból való építkezéshez hasonlít: "aki a kockákból épít, maga is épül." A felnőtt feladata, hogy ebben a folyamatban ne hagyja magára a gyermeket, kezébe adja az "építőkockákat", azaz olyan olyan tevékenységformákat, olyan kereteket teremtsen a számára, melyben másokkal és a kultúrával kialakított elmélyült kapcsolatban kiformálhatja saját, csak rá jellemző személyiségét.

A hagyományos iskolában alkalmazott, zömében frontális munkán alapuló oktatás nem nyújt elegendő lehetőséget a gyerekeknek arra, hogy társaikkal együtt élve, együtt dolgozva megtanuljanak segíteni egymásnak és figyelni egymásra, kipróbálhassák önmagukat és az őket valóban érdeklő területeken önállóan ismereteket szerezhessenek. Ehhez arra van szükség, hogy a tanulás kereteit: az osztálykereteket, a tanítási-tanulási módszereket, a tereket átalakítsák, mint erre a századfordulótól kezdve több reformpedagógiai irányzat törekedett. A Jenaplan iskola a munka kereteit tekintve alapvetően eltér a hagyományos iskoláktól, a tananyag azonban - mivel a legtöbb Jenaplan iskola állami iskolaként működik - megegyezik a hagyományos iskolákban tanítottakkal, csupán szerkezetében, a tananyag elrendezésében és a feldolgozás menetében vannak eltérések. 

 
A Jenaplan-pedagógia célja


, hogy olyan nevelőközösséget hozzon létre, amelyben minden gyerek a számára legértékesebb műveltséget szerezheti meg, olyan műveltséget, amelyet az őt mozgató művelődési vágy határoz meg, és amelyet egy őt körülvevő valódi közösség közvetít a számára. Összefoglalva: amely az ember egyéniségét személyiséggé tudja fejleszteni.

 

A Jenaplan iskolák, a helyi különbségek ellenére bizonyos kérdésekben egységes elveket követnek. Az iskolai élet minden területén érvényesülő alapelvek a következők:

 

• Bennfoglaló (inkluzív) gondolkodás. Mások és én együtt egy nagyobb, közös egész részei vagyunk, ezért az én jólétem nem teremthető meg mások rovására.

• Az iskola humanizálása. Az iskolai kapcsolatokat úgy kell megváltoztatnunk, hogy a benne élőkben elősegítse a közösségi érzés kialakulását.

• Dialógus. Senki sem kizárólagos birtokosa az igazságnak, ezért az emberi kapcsolatoknak a párbeszédre kell épülniük.

• Gyermek - antropológia. Az iskolában folyó munka alapja a gyermekek valódi és alapos ismerete.

• Hitelesség. Mind a gyermek és felnőtt, mind a gyermek és a valóság találkozásának hitelesnek kell lennie.

• Szabadság, mint viszonylagos autonómia. A szabályok és eszközök nem célok, kialakításukban valamennyi érintett félnek részt kell vennie. A szabadság nem korlátozhatja mások szabadságát.

• Kreativitás. Az iskolának meg kell teremtenie a gyermeki önkifejezés lehetőségeit. 

Reformpedagógiai irányzatok 3.

(Érdekes pedagógia irányzatok, a XX. század gyümölcsei)

Dalton-plan

(Helen Parkhurst )

Az 1920-ban Daltonban létrehozott koedukált kísérleti iskolában az USA-ban széles körben népszerû reformpedagógiai alapelvek: a szabadság, egyéniség, közösségi szellem szolgáltak alapul.
A hagyományos osztálytermeket szakkabinetekké (laboratórium, subject rooms) alakította át, külön a történelem, földrajz, természettudományok, matematika stb. számára, ellátva azokat minden szükséges eszközzel: szakkönyvekkel, képekkel, térképekkel, modellekkel, kísérleti eszközökkel, és minden egyéb a fejlõdési ütemnek és a tanulói érdeklõdésnek megfelelõen történt. Mindenki, minden tárgyból egy feladatlapot kapott, amin az elvégzendõ feladat és az elsajátítás várható idõtartama szerepelt. A növendékek megállapodást (contract) kötöttek a nevelõvel, amelyben vállalták a munka elvégzését. A feladatlap alapján a szaktantermekben (laboratóriumokban) az ott található segédeszközök igénybevételével önállóan dolgoztak, a jelen lévõ szaktanárok szükség esetén segítették a munkát. A vállalt feladatok elvégzése után vizsgára jelentkezhettek, annak sikeres letétele után újabb feladatok elvégzését vállalhatták. Mindenki saját fejlõdési ütemének megfelelõen haladhatott, teljesítményét tanulmányi táblázata (the pupils contract graph) alapján bármikor ellenõrizhette. Az öntevékeny egyéni munkára alapozott délelõtti tevékenységet délutáni csoportos foglalkozások pl. testgyakorlás, zene, rajz, barkácsolás, önkormányzati tevékenység egészíti ki.

Reformpedagógiai irányzatok 2.

(Érdekes pedagógiai irányzatok, a XX. század gyümölcsei)

Rogers féle iskola

Az egzisztencialista megközelítés talán legnépszerűbb változata a Rogers féle személyközpontú terápia. Az ő elképzelése szerint az egészséges ember „fully functioning person”, azaz hiánytalanul működő személy. Ez ideális állapot, az ember önmegvalósító törekvésének eredménye, és körülbelül a következő kritériumoknak felel meg:
-a tapasztalatok iránti nyitottság,
-elhárítás nélküli érzékelés,
-az új tapasztalatok tudatosíthatósága,
-az érzések pontos megnevezése és értelmezése.
-a sajátmagáról nyert tudás az énképbe illeszthető, amely ezáltal folyamatosan változik, gazdagodik.
-az értékelések és a kontroll helye az énben van.
-a személyes és a másoktól nyert értékelések egybeesnek.
-feltétel nélküli önbecsülés és a lehető legnagyobb harmónia másokkal, melynek alapja a kölcsönös tisztelet és megbecsülés.

Elméleti megközelítés 

A személyközpontú pszichológia abból indul ki, hogy “minden egyén önmagán belül olyan kimeríthetetlen erőforrásokkal rendelkezik, melyek révén megértheti önmagát, konstruktívan megváltoztathatja létezési módját és viselkedését és ezek az erők legjobban bizonyos kvalitásokkal rendelkező kapcsolatokban szabadulnak fel” (Szenes 11. o.). A humanisztikus felfogás szerint a személy törekszik a belső folyamatok egységesítésére és az önmegvalósítás elérésére. 

Rogers optimista világnézetéből következik, hogy szerinte az ember alapvetően jónak születik, csupán a környezet hatására visz véghez destruktív dolgokat. A direkcionális (a fejlődés során meghatározó pozitív vonal) tendenciát lehet torzítani, gátolni, teljesen azonban nem pusztítható el, csak ha magát a személyt semmisítik meg. Tehát az ember önállósággal, kompetenciával rendelkezik saját életében. 

Az emberi személyiséget nyílt rendszerként fogja fel, azaz benne természetes fejlődési lehetőséget lát, melyet növekedési modellnek nevezett el Rogers. A kliens a terapeuta segítségével, de tulajdonképpen magától indulhat el ebbe a jó irányba, hiszen az ember célja a tökéletes, autentikus működés. 

Az énkép a saját magunkról kapott információból alakul ki a másokkal való kapcsolataink és saját értékelésünk folyamán, amely az ember teljes élményvilágának, egész létének központi tényezője; ez befolyással bír a világ észlelésére, értékalkotásra és a viselkedésre. Az énkép állandóan jelen van, még ha nem is mindig tudatos. Rogers feltételezi, hogy a kliens önmaga legjobb ismerője, ezért kizárólag a tudatos ismeretekkel dolgozik; az énkép torzulásával nem foglalkozik, mivel a cél: az ember önmagához való viszonyának rendezése. Lelki zavarok kialakulásának és fennállásának központi mozzanata az inkongruencia (Egymásnak meg nem felelés), melynek okai az énkép eltérése az énideáltól illetve az élménytől (tapasztalattól). Ez az eltérés erősítheti az énképet és zavar esetén a szervezet szükségleteinek kielégítésére törekszik, melyek szembekerülhetnek a tudatos vágyakkal. Freud szerint ez az elfojtás mechanizmusát indítja meg; Rogers azonban úgy véli, hogy ez nem következik be szükségszerűen, és nem is marad meg feltétlenül tartósan. Mindössze annyit mond, hogyha az inkongruencia túl nagy, akkor az elhárítás összeomlik és szorongás vagy más emocionális zavar keletkezik. 

Reformpedagógiai irányzatok 1.

(Érdekes pedagógiai irányzatok,  XX. század gyümölcsei)

Maria Montessori

Montessori pedagógiai koncepciójának alapgondolata rousseau-i ihletettségû. Akkor nevelhetjük gyermekeinket legeredményesebben - véli -, ha hagyjuk õket önállóan cselekedni. A felnõtt túlvédõ gondoskodása ártalmas a gyermek számára, megakadályozza egészséges fejlõdését. "Az életnek nem akkor vagyunk a segítségére - mondja -, ha elnyomjuk megnyilvánulásait, hanem akkor, ha könnyítünk kifejlõdésén és megoltalmazzuk a fenyegetõ veszélyektõl [...] Ezért kell elhárítanunk a gyermek útjából a fejlõdés elé gördülõ akadályokat, s ezért kell tekintettel lennünk szükségleteire, és biztosítanunk szellemi élete természetes spontán kibontakozását. [...] Vagyis arra kell törekednünk, hogy a gyermek mindent, amire képes, önállóan el is végezhessen." [524]

Mindennek alapján fogalmazódik meg a Montessori-rendszer két alapelve: a gyermeki aktivitás és szabadság.

Az elsõ annak lehetõségét jelzi, hogy a gyermek maga alkossa meg képzeteit, fejlessze ki érzékszerveit, építse meg saját gondolatvilágát, ne a nevelõ erõszakolja rá a sajátját. A cselekvés megindítója a felnõtt, irányítója a jól megválasztott eszköz, de a cselekvõ alany maga a gyermek.

A második, a szabadság elve azt jelenti, hogy minden gyermeki tevékenység megengedett, ami nem sérti a többi gyermek önálló tevékenységét. Ezért tilos minden agresszív, másokat zavaró viselkedés. A gyermek szabadságának természetes határa a közérdek és az ennek megfelelõ magatartás. A szabadság ebben a felfogásban a nyílt parancs, tilalom hiánya, amely a gyermekben azt az érzetet kelti, hogy azt tehet, amit akar. Ezáltal megfelelõ kezdeményezõ-készséget, önbizalmat szerezhet, de nem hiányzik a mások jogainak elismerése és értékelése sem, ami a szükséges önnevelés alapja.

A gyermeki aktivitásnak Montessori szerint két alapvetõ feltétele van: a gyermekhez méretezett, megfelelõen berendezett tevékenységi tér és a tevékenységet befolyásoló, irányító eszközök.

A gyermekhez méretezett teret egyszerû, könnyû, a kis lakók testméretéhez alkalmazkodó bútorokkal, egyéb használati tárgyakkal kell berendezni: elérhetõ testmagasságban elhelyezett fogasokkal, mosdókkal, jól mozgatható asztalokkal, székekkel, szõnyegekkel, az eszközök tárolására szolgáló alacsony, nyitott polcokkal.

A szabadságnak csak addig van értelme, ameddig a gyermek saját korának, fejlettségi szintjének megfelelõ eszközökkel tevékenykedhetik.

Miként ezt Montessori megfogalmazta: "...szabadságot adni munkaalkalom nélkül értelmetlen lenne, mert a munkaalkalom nélkül szabadjára engedett gyermek éppúgy tönkremegy szellemileg, mint ahogy az újszülött éhen hal, ha nem táplálják." [525]

A gyermek sokoldalú tevékenységét szolgálják a hosszú évek megfigyelései, kísérletei során kidolgozott didaktikai eszközei.

Montessorinál az oktatás anyagát elsõsorban a tanszerek, eszközök (il materiale) alkotják. Óvodájában az értelmi fogyatékosok nevelése során kialakított érzékszervi fejlesztõ eszközöket használtak, amelyek egy egymásra épülõ zárt fejlõdési kört alkotnak. Külön-külön fejlesztik a gyermek érzékszerveit (látás, hallás, tapintás, alak- és színérzet), érzékelését, észlelését; szemléltetik az anyagi világ alapvetõ tulajdonságait (szín, forma, kiterjedés, hang, illat, íz stb.), de egyúttal fejlesztik manuális tevékenységük színvonalát és ezzel együtt gondolkodásukat is. Közvetett céljuk az alapvetõ kultúrtechnikák (írás, olvasás, számolás, rajzolás) elõkészítése, megalapozása.

(Forrás: Pukánszky-Németh:Neveléstörténet)

Szép képek

Sokmindent elárulnak a képek. Őszinték, csak figyeljétek meg...

 
           

Nemes Nagy Ágnes

            Pisti gondolkozik

Érdekes,
érdekes.
Én nem értem, mért van ez.

Hogyha Éva énekel
egy kis, vékony éneket,
mindjárt bejön a szobába
szomszéd- Gábor, Panni, Klára -
érdekes.

Ha én kezdek énekelni
egy NAGY, HANGOS éneket,
mindjárt kimegy a szobából
Éva, Panni, Klára, Gábor-

érdekes.

          A hugom

Haja barna, szeme kék
nincs kint minden foga még.

Selypít is még egy kicsit,
azt mondják rá: csorba csík.

Ha én mondom: csorba csík,
cini-hangon felvisít.

A ruhája burett-ruha,
kék, akár a levendula.

Kék ruhában ül a réten,
gyalogbodza zöld tövében.

Bodza szárát meghúzkodja,
kisebb, mint a gyalogbodza.

Nahát! Hogy ez milyen pici!
Fa alatt ül- ő azt hiszi.

           Nyári rajz

Hogy mit láttam? Elmondhatom.
De legjobb, ha lerajzolom.
Megláthatod te is velem,
csak nézd, csak nézd a jobb kezem.

Ez itt a ház, ez itt a tó,
ez itt az út, felénk futó,
ez itt akác, ez itt levél,
ez itt a nap, ez itt a dél.
Ez borjú itt, lógó fülű,
hasát veri a nyári fű,
ez itt virág, ezer, ezer,
ez a sötét gyalogszeder,
ez itt a szél, a repülés,
az álmodás, az ébredés,
ez itt gyümölcs, ez itt madár,
ez itt az ég, ez itt a nyár.

Majd télen ezt előveszem,
ha hull a hó, nézegetem.
Nézegetem, ha hull a hó,
ez volt a ház, ez volt a tó.

Találtam ezeket a  Nemes Nagy Ágnes gyermekverseket és nagyon megtetszettek...Úgy gondolom, hogy nagyon elkapta, és megértette a gyermeki világot, a gyermeki lelket a   költőnő.

Nemes Nagy Ágnes

                  Gesztenyefalevél

Találtam egy falevelet,
gesztenyefa levelét.

Mintha megtaláltam volna
egy óriás tenyerét.

Ha az arcom elé tartom,
látom, nagyobb, mint az arcom.

Ha a fejem fölé teszem,
látom, nagyobb, mint a fejem.

Hogyha eső cseperegne,
nem bánnám, hogy csepereg,
az óriás nappal-éjjel,
óriási tenyerével
befödné a fejemet.

A mese szerepe a gyermeki lélekben

     Gyermekkori mesével kapcsolatos élményeimre visszgondolva, az ugrik a szemem elé, hogy milyen nagy türelmetlenséggel vártuk az estét, hogy mama felolvasson, mesét mondjon nekünk. Most is hallom a hangját, nevetését. Az iskolában már más vol, emlékszem hátul körbe ültünk a szőnyegen és azok a mesék másak voltak, de ugyan úgy elragadtak a fantázia világába., és egyszer megtörtént az amit soha nem fogok elfelejteni, hogy a tanitónéni kijelentette, hogy ezentúl is fog meséket mondani, de már nem körben ülve vagy a padra lehajtva a fejünket hallgatjuk, hanem nagyon is odakell figyelnünk, mert ezek komoly mesék. Tudom akkor nem értettem miért hagyta abba, habár megfordult a fejemben hogy azért mert már nagyobb vagyok. A mesék azzal megszüntek, otthon mama még felolvasott, de mikor a testvérem is megnőtt abbamaradtak. Most, hogy megint kistestvéreim vannak, néha megállok este a szoba ajtaja ellőtt, és még mindig ámulattal, és teljes beleéléssel tudom meghallgatni mamám meséjét.

     Jelentései alapos vizsgálódással is csak lassanként, fookozatosan tárúlnak fel. A mesék elvarázsolnak. A fantázián múlik, hogy a mese tartalmait a befogadó hogyan vonatkoztatja magára. Ez a fantázia irreális, de a belőle fakadó jó érzés valóságos, és ebből az érzésből mindig erőt meríthetünk.
A teljes személyiségnek szüksége van az erőss tudatosággal és józan valóságérzékkel kombinált gazdag fantáziára. A tudattalan az amelyikre az én a személyiség épületét építi kisgyermekkorban, ezt a fantázia teremti elő, és ha nem merithetünk erőt a fantáziankból, akkor nem lesz erőnk hogy megbirkozzunk az élet nehézségeivel. Ezeket gyermekkorban kell táplálni. A teljes személyiségnek szüksége van az erőss tudatossággal és józan valóságérzékkel kombinált gazdag fantáziára.
      Csecsemő kor után a gyermek rájön, hogy nem mindig csak kapni fog. Csalódás éri, hogy pont azok hagyják cserben akikre igazán számitott. Feladatok elé állitják, és ez trauma számára. Képzeletbeli kielégülésre van szüksége ebben az esteben és a fantázia az ami ebben a helyzetben segít neki.
      A mese azért gazdagítja mindennél jobban a gyermek fantáziáját, mert végső igéretei találkoznak a gyermeknek a bosszúról és a dicsőséges életről alkotott elképzeléseivel. A mese úgy igaz ahogy azt a gyermek elképzeli.
      Sok szülő mondja azt, hogy a mesék nem jók, mert akkor a gyermekek hinni fognak a csodákban. Mért baj hinni a csodákban? Sokan azt mondanák, hogy azért nem jó, hogy utána ne csalódj és ne essen rosszúl az a valóság amiben vagy. Nem értek egyet. Ha az ember hisz a csodákban akkor életvitele, életfilozófiája is megváltozik. Optimistább világnezete lesz. És tévedésbe nem szabad esni, bármit is tehetünk ellene , de minden gyermek hisz a csodákban.

Meg kell emlitenem, hogy mint tudjuk a modern mesekutatás már hosszú ideje tudja, hogy a meséket régen , felnőttek mondták el felnőtteknek. Ha jobban utánanézünk megfigyelhetjük, hogy manapság is néhány keleti és déli országban a felnőttek köréb ismert mesék és történetek az emberek között cserélődnek.

     Nem egyszer megtörténik az, hogy a kistestvérem odajön hozzám és azt kéri mondjak neki mesét, vagy mikor a  baratnői vannak nálunk szivesen leülnek kőrém és mesét hallgatnak. Úgy gondolom, hogy nem hiába kérik a mesét, szükségük va a mesére, és neha azt érzem, hogy nem is azért jönnek oda hozzám mert mesére vágynak, hanem csak azért hogy felemeljem őket  az én világomba, azért, hogy az ölembe ülhessenek. 
     Az hogy a gyerekek pont a mesét igénylik kiskorukban felhívják magukra a figyelmet. Ebből érthetjük meg igazán, hogy milyen valóságos még mindig a mesék birodalma, és mennyire az élet valóságát tükrözik. A szavaknak képteremtő erejük van. A mesék tele vannak szimbólumokkal, élethelyzetekkel, érzelmekkel amiket a gyermekek éreznek és feldolgoznak. Például Piroska, Jancsi és Juliska, Hófehérke egyedüllétükben elsőként az erdőre találnak rá. Rejtélyes és bizonytalan, hogy mi várja őket, és csak a jó befejezés felé világosodik ki a sötét. Ekkor magukra találnak, megtalálják saját biztonságukat.

     Hogyan meséljük is a meséket? Gyakran azt gondoljuk, hogy nem tudjuk azt a mesét felolvasni, ara gondolunk, hogy megijesztjük vele a gyereket. Ez pedig nem igaz. Megkéne próbáljuk azt, hogy mi is egy kicsit gyermekek legyünk amikor mesélünk. Semmi képp sem dramatizálva és interpretálva mondjuk el a mesét, mert az csak elviszi a gyereket egy másfajta világba ami nem hiteles, nem az övé. A mesét ne olvassuk fel, hanem mondjuk el, így jobban tudunk alkalmazkodni a helyzethez, gyermekhez. A mesemondást azzal a céllal kell tenni, hogy a mese élvezetes, közös öröm legyen, bár ez az öröm más a gyermeknen és más a felnőtteknek. A mese egy műalkotás és bánásmódunk olyan is kell legyen irányába. A gyermek a mesét hallgatva megérzi, hogy mit jelent emberi lénynek lenni. Komoly küzdelmet az élet nehézségeivel, ugyanakkor csodás kalandot is. A mese jelentését nem szabad “elmagyaráznunk”, hisz a gyerek tudja sajat magától értelmezni a maga számára. A legfontosabb, hogy a mesemmondo meséhez fűződő érzelmeitől függ, hogy a gyermek átveszi-e a történetet.

“A mesék olyan elevenek, mint az élet, olyan régiek, mint az öregek, olyan ifjak, mint a gyerekek, olyan kegyetlenek, mint saját esztelenségeink, és olyan bölcsek, mint az igazság, amit keresünk. Aki valóban meg akarja érteni őket, mernie kell elhagyni korábbi álláspontját, hagynia kell magát elragadni a mese által.”( Arnica Esterl).

írta: K.L.

Miért?

A "miért?" korszak  fontos állomása az értelem fejlődésének, és jó lehetőséget nyújt arra,hogy játékos módon fejlesszük a kisgyermek későbbi mindennapi életéhez oly nélkülözhetetlen képességeit.

     Tágranyitott szemekkel bámulnak bele a világba, és nem értenek egy csomó mindent. Türelemmel, és kellő tudással kell feléjük fordulnunk, hogy megmagyarázzuk nekik a "világ nagy dolgait".