Reformpedagógiai irányzatok 6.

(Érdekes pedagógiai irányzatok, a XX. század gyümölcsei)

Waldorf

A koncepció antropológiai alapjai

Steiner pedagógiai tanai és erre alapozott iskolakoncepciója az antropozófia embertanában gyökerezik. Ennek egyik legfontosabb gondolata, hogy az emberi létezés valódi lényege - aminek megragadása a nevelés alapvetõ feladata - nem fogalmazható meg kizárólagosan a materializmus eszközeivel.

Az ember fizikai, földi léte nem választható el a születés elõtti szellemi létezéstõl - amivel megszakíthatatlan kapcsolatban áll - és ahová halála után, a fizikai test megszûnését követõen újra visszatér.

Ebbõl követezõen Steiner szerint az ember lénye négy alapvetõ, egymásra épülõ rétegre és ezzel összefüggõ fejlõdési periódusra tagolódik:
a) Az elsõ szint - a materializmus emberfelfogása szerint az ember lényiségének egyetlen létezõ eleme - a fizikai test, amely az embert az élettelen, ásványi világgal teszi közössé. A fölötte elhelyezkedõ magasabb létformák a szellemtudomány (antropozófia) segítségével közelíthetõk meg:
b) Ezek elsõ szintje az élet - vagy étertest, amelyben az ember a növényekkel, állatokkal az alapvetõ életmûködésében, a növekedésben és szaporodásában közös.
c) Erre épül az érzõ vagy asztráltest, amely az érzelmi élet - fájdalom, temperamentum, ösztönök, szenvedélyek stb. - hordozója.
d) A létezés - csupán az emberre jellemzõ - negyedik szintje az "Én test", az "Én" hordozója, általa válik az ember a földi létezés legmagasabb szintû formájává.

A nevelõnek, "a nevelés mûvészének" ezért nem kívülrõl kapott követelményeket, önkényesen meghatározott programokat kell a gyermekbe táplálnia, hanem az élet és az azt tükrözõ gyermeki természet leírásán alapuló fejlõdési törvényszerûségeket kell figyelembe vennie.

Az ember korábban felvázolt létállapotaiban gyökerezõ lényegén alapszik az egyedfejlõdés, ami négy alapvetõ hétéves periódusra bontja az embergyermek fejlõdését:
0-7 év: a születéstõl a fogváltásig tartó idõszak legfõbb jellemzõje a fizikai szervek kialakulásával függ össze. Ennek lényege a világ érzékszervi befogadásának, megtapasztalásának szükséglete. Ebben az életkorban a gyermek kritika nélküli utánzó lény, ezért kiemelt jelentõsége van az ingergazdag környezetnek, a felnõtt által közvetített pozitív példaképnek, a nevelõ õszinte derûjének, érzelmi biztonságot nyújtó szeretetének.
7-14 év: a fogváltástól a serdülésig tartó idõszak legfõbb jellemzõje a gyermek példakövetése és az ehhez segítséget nyújtó - jó értelemben vett - tanári autoritás. Ebben a korban alakul ki a gyermek éntudata, ami azután majd világtudattá teljesedik.
14-21 év: a pubertáskor drámai testi átalakulásával veszi kezdetét a fejlõdés harmadik szakasza, amelynek során kialakul az ifjú ember autonóm ítéletalkotása és a valódi fogalmi gondolkodás. A gyermek ebben a korban már nem utánoz, hanem értékrendet sajátít el.
21-28 év: az ifjúkor éveiben fejezõdik be a fejlõdés, ennek során következik be az emberi teljesség, a magasabb szintû emberi lélek kimunkálása.