(Érdekes pedagógiai irányzatok, a XX. század gyümölcsei)
Rogers féle iskola
Az egzisztencialista megközelítés talán legnépszerűbb változata a Rogers
féle személyközpontú terápia. Az ő elképzelése szerint az egészséges ember „fully functioning person”, azaz hiánytalanul működő személy. Ez ideális állapot, az ember önmegvalósító törekvésének eredménye, és körülbelül a következő kritériumoknak felel meg:
-a tapasztalatok iránti nyitottság,
-elhárítás nélküli érzékelés,
-az új tapasztalatok tudatosíthatósága,
-az érzések pontos megnevezése és értelmezése.
-a sajátmagáról nyert tudás az énképbe illeszthető, amely ezáltal folyamatosan változik, gazdagodik.
-az értékelések és a kontroll helye az énben van.
-a személyes és a másoktól nyert értékelések egybeesnek.
-feltétel nélküli önbecsülés és a lehető legnagyobb harmónia másokkal, melynek alapja a kölcsönös tisztelet és megbecsülés.
Elméleti megközelítés
A személyközpontú pszichológia abból indul ki, hogy “minden egyén önmagán belül olyan kimeríthetetlen erőforrásokkal rendelkezik, melyek révén megértheti önmagát, konstruktívan megváltoztathatja létezési módját és viselkedését és ezek az erők legjobban bizonyos kvalitásokkal rendelkező kapcsolatokban szabadulnak fel” (Szenes 11. o.). A humanisztikus felfogás szerint a személy törekszik a belső folyamatok egységesítésére és az önmegvalósítás elérésére.
Rogers optimista világnézetéből következik, hogy szerinte az ember alapvetően jónak születik, csupán a környezet hatására visz véghez destruktív dolgokat. A direkcionális (a fejlődés során meghatározó pozitív vonal) tendenciát lehet torzítani, gátolni, teljesen azonban nem pusztítható el, csak ha magát a személyt semmisítik meg. Tehát az ember önállósággal, kompetenciával rendelkezik saját életében.
Az emberi személyiséget nyílt rendszerként fogja fel, azaz benne természetes fejlődési lehetőséget lát, melyet növekedési modellnek nevezett el Rogers. A kliens a terapeuta segítségével, de tulajdonképpen magától indulhat el ebbe a jó irányba, hiszen az ember célja a tökéletes, autentikus működés.
Az énkép a saját magunkról kapott információból alakul ki a másokkal való kapcsolataink és saját értékelésünk folyamán, amely az ember teljes élményvilágának, egész létének központi
tényezője; ez befolyással bír a világ észlelésére, értékalkotásra és a viselkedésre. Az énkép állandóan jelen van, még ha nem is mindig tudatos. Rogers feltételezi, hogy a kliens önmaga legjobb ismerője, ezért kizárólag a tudatos ismeretekkel dolgozik; az énkép torzulásával nem foglalkozik, mivel a cél: az ember önmagához való viszonyának rendezése. Lelki zavarok kialakulásának és fennállásának központi mozzanata az inkongruencia (Egymásnak meg nem felelés), melynek okai az énkép eltérése az énideáltól illetve az élménytől (tapasztalattól). Ez az eltérés erősítheti az énképet és zavar esetén a szervezet szükségleteinek kielégítésére törekszik, melyek szembekerülhetnek a tudatos vágyakkal. Freud szerint ez az elfojtás mechanizmusát indítja meg; Rogers azonban úgy véli, hogy ez nem következik be szükségszerűen, és nem is marad meg feltétlenül tartósan. Mindössze annyit mond, hogyha az inkongruencia túl nagy, akkor az elhárítás összeomlik és szorongás vagy más emocionális zavar keletkezik.
Az egzisztencialista megközelítés talán legnépszerűbb változata a Rogers
féle személyközpontú terápia. Az ő elképzelése szerint az egészséges ember „fully functioning person”, azaz hiánytalanul működő személy. Ez ideális állapot, az ember önmegvalósító törekvésének eredménye, és körülbelül a következő kritériumoknak felel meg:-a tapasztalatok iránti nyitottság,
-elhárítás nélküli érzékelés,
-az új tapasztalatok tudatosíthatósága,
-az érzések pontos megnevezése és értelmezése.
-a sajátmagáról nyert tudás az énképbe illeszthető, amely ezáltal folyamatosan változik, gazdagodik.
-az értékelések és a kontroll helye az énben van.
-a személyes és a másoktól nyert értékelések egybeesnek.
-feltétel nélküli önbecsülés és a lehető legnagyobb harmónia másokkal, melynek alapja a kölcsönös tisztelet és megbecsülés.
Elméleti megközelítés
A személyközpontú pszichológia abból indul ki, hogy “minden egyén önmagán belül olyan kimeríthetetlen erőforrásokkal rendelkezik, melyek révén megértheti önmagát, konstruktívan megváltoztathatja létezési módját és viselkedését és ezek az erők legjobban bizonyos kvalitásokkal rendelkező kapcsolatokban szabadulnak fel” (Szenes 11. o.). A humanisztikus felfogás szerint a személy törekszik a belső folyamatok egységesítésére és az önmegvalósítás elérésére.
Rogers optimista világnézetéből következik, hogy szerinte az ember alapvetően jónak születik, csupán a környezet hatására visz véghez destruktív dolgokat. A direkcionális (a fejlődés során meghatározó pozitív vonal) tendenciát lehet torzítani, gátolni, teljesen azonban nem pusztítható el, csak ha magát a személyt semmisítik meg. Tehát az ember önállósággal, kompetenciával rendelkezik saját életében. Az emberi személyiséget nyílt rendszerként fogja fel, azaz benne természetes fejlődési lehetőséget lát, melyet növekedési modellnek nevezett el Rogers. A kliens a terapeuta segítségével, de tulajdonképpen magától indulhat el ebbe a jó irányba, hiszen az ember célja a tökéletes, autentikus működés.
Az énkép a saját magunkról kapott információból alakul ki a másokkal való kapcsolataink és saját értékelésünk folyamán, amely az ember teljes élményvilágának, egész létének központi
tényezője; ez befolyással bír a világ észlelésére, értékalkotásra és a viselkedésre. Az énkép állandóan jelen van, még ha nem is mindig tudatos. Rogers feltételezi, hogy a kliens önmaga legjobb ismerője, ezért kizárólag a tudatos ismeretekkel dolgozik; az énkép torzulásával nem foglalkozik, mivel a cél: az ember önmagához való viszonyának rendezése. Lelki zavarok kialakulásának és fennállásának központi mozzanata az inkongruencia (Egymásnak meg nem felelés), melynek okai az énkép eltérése az énideáltól illetve az élménytől (tapasztalattól). Ez az eltérés erősítheti az énképet és zavar esetén a szervezet szükségleteinek kielégítésére törekszik, melyek szembekerülhetnek a tudatos vágyakkal. Freud szerint ez az elfojtás mechanizmusát indítja meg; Rogers azonban úgy véli, hogy ez nem következik be szükségszerűen, és nem is marad meg feltétlenül tartósan. Mindössze annyit mond, hogyha az inkongruencia túl nagy, akkor az elhárítás összeomlik és szorongás vagy más emocionális zavar keletkezik. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése